HTML

Rólunk

Az Egyenlítés Kollégiuma új nevet kapott Közösségi Értékek Műhelye (KÉM). A névváltoztatás oka elsősorban a jó átláthatóság, a feladatok és munkáink pontosabbá tétele, illetve küldetésünk és hitvallásunk tartalma is ezáltal megjelenhet. Továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt programjainkra!

Lájkolj minket

Az élet peremén

2014.10.29. 08:31 Egyenlítés Kollégium

Következő rendezvényünk:

kem11_12_1414567088.png_1559x2160

Várunk mindenkit sok szeretettel az előadásra, majd az ezt követő kötetlen beszélgetésre!

Szólj hozzá!

Címkék: globalizáció könyvtár


2014.10.27. 19:55 Egyenlítés Kollégium

Az előítéletek forrása

a2p1ppo_700b_1414435815.jpg_500x1798

Néhány elgondolkodtató, mégis egyenes üzenettel bíró diagram Észak-Amerikából, aminek célja, hogy belássuk, és átértelmezzük, miért is születnek konfliktusok a kultúrák között valójában. Sajnos, nem minden az arányokról szól.

Szólj hozzá!

Címkék: előítélet többség kisebbség diagram kultúrák


2014.10.16. 16:34 Egyenlítés Kollégium

"Ha ez nem népírtás, akkor semmi"

Embertelenség, és erőszak a Közel-Keleten napjainkban. Az Iszlám Állam senkit sem kímél.

Címkék: hírek arab identitás kurd közel-kelet aktualitások


2014.09.18. 23:59 Egyenlítés Kollégium

A Közösségi Értékek Műhelyének első őszi programja

1. előadás Z. Tibor.JPG

 

 

Szólj hozzá!


2014.05.19. 00:52 Egyenlítés Kollégium

Kispál Richárd: A szlovákiai németek sorsa a II. világháborúban és az utána következő nemzetközi rendezésekben. A kárpát-medencei németség tragédiája a XX. században

A történelmi Magyarország utolsó, egész területére kiterjedő, 1910-es népszámlálás[1] adatai szerint a Magyar Királyságban 1 900 003 német nemzetiségű polgár élt. A német közösség arányait tekintve az ország összlakosságának 10,4 %-át tette ki, mely reprezentáns adat az országban élő szlovák, román, szerb, ruszin és horvát kisebbségtől a következő pontokban tért el: 1, A németség nem egy időben érkezett az ország területére, ezért igen heterogén képet mutatott (svábok, cipszerek, szepességi németek, szászok). 2, Eltérő kultúrával (számos német fejedelemségből érkeztek), vallással (evangélikus, katolikus etc.) és gazdasági-szociális (agrár-merkantil vonás egyaránt jelen volt) karakterrel bírtak. 3, A dualizmus kori asszimilációs politika és a sajátos identitás révén a magyar középosztály és a németség között jelentős átfedés volt, továbbá fejlett társadalmi struktúrával bírt a németség. 4, Nem egységes etnikai tömbben, az országban diaszpórában, etnikai szigeteken és urbanizált jellege révén a városokban éltek a németek. 5, Végül a német-magyar sorsközösség, a közös történelmi szerep és a gazdasági kapcsolatok kiterjedtsége révén a németeknek nem volt célja elszakadni az Osztrák-Magyar Monarchiától, nem voltak nemzetiségi szeparatista törekvéseik. Zárójelben feltétlen ki kell térni arra a tényre is, hogy, mint a birodalom fő államalkotójaként, a németség nem szenvedett el diszkriminációt, kedvezőbb pozícióban volt, mint a többi nemzetiség, melyet bizonyít, hogy a magyarhoz hasonló életszínvonalon élt és a prosperitás (gazdasági, szociális) foka is magas volt a közösség körében.

 Az évszázados együttélés, a kulturális kapcsolatok és kölcsönhatás révén a németségnek sajátos, mondhatni magyarországi identitása alakult ki. 1920-ban, a Magyar Királyságot felszabdaló trianoni békeszerződés a magyarországi németséget is elvágta korábbi kapcsolataitól, mind gazdasági, kulturális, mind etnikai szinten. Az 1,9 millió németből a Magyar Királyság területén maradt 550 000 fő, Romániához került 557 000 fő, továbbá Ausztria, Burgenland Magyarországtól való „átvételével” 216 000 fős közösséget „örökölt”, Jugoszlávia 310 000 főt, míg Csehszlovákia a szudéta területeket leszámítva 265 000 fős német közösséget „birtokló” állammá vált. A különböző országokba került németeknek eltérő kisebbségi helyzetük volt, mely viszony sajátos politizáláshoz vezetett országonként[2]. A következő tanulmány célja bemutatni a Csehszlovákiához (a szlovák tagköztársaságban élő[3]) került németség II. világháború alatti helyzetét, továbbá sorsát a háború utáni rendezések (Beneš-dekrétumok) tükrében.

A tanulmány módszertanát elsősorban empirikus, forráselemzésen alapuló kutatás adja. A vizsgálat során a felvidéki német sajtó és ezen közösség helyzetének magyarországi média „megjelenése” volt mérvadó, külön kiemelve három cikket, forrást az Új Szó napilap 1945-1946-os megjelenéseiből. Az empirikus kutatáson túl elengedhetetlen fontosságú a vonatkozó magyar és német nyelvű szakirodalom másodelemzése is, különösen kiemelve Norbert Spannenberger A magyarországi Volksbund Berlin és Budapest között című munkáját, illetve a Központi Statisztikai Hivatal elemzéseit. Végül a tanulmány a következő kérdésre próbál objektív választ adni: 1, Milyen folyamatok vezettek a németség kollektív bűnösségének kikiáltásához? 2, Valóban háborús bűnös volt a szlovákiai németség? Hordozza-e a felvidéki németség az össznémetség világháború alatt elkövetett tetteinek bilincsét? 3, A sajtóban mennyire és milyen módon jelent meg a német közösség felelőssége?

 

I. Történelmi „felütés”[4]

 

A trianoni békeszerződés 265 000 fős német közösséget csatolt el Magyarországtól, mely a kárpát-medencei németség 14 %-át tette ki. A térségben a németek városias karakterükből fakadóan nagyobb városok, mint Pozsony (Pressburg)[5], Eperjes, Lőcse és bányavárosok (Körmöcbánya, Selmecbánya) vonzáskörében összpontosultak, míg diaszpórában számos faluban is jelen voltak. A következő három kulturális egységre, szubrégióra volt bontható a szlovákiai német közösség: 1, Pozsony és környéke, Felső-Csallóköz, Kis-Kárpátok. 2, Körmöcbánya és környéke, Németpróna (Hauerland). 3, Felső – és Alsó-Szepesség, Bódva-völgye.A két világháború közötti időszakban a szlovákiai úgynevezett kárpátnémetek (Slowakeideutschen/Karpatendeutschen: cipszerek, mánták, habánok és szepességi németek) identitásukat és érdekeiket tekintve „szembehelyezkedtek” a szudétanémetekkel, főképp a szlovákiai magyar pártokkal keresték a kapcsolatot, olyannyira, hogy ezen pártoknak (Országos Keresztényszocialista Párt/Deutsche Christlichsoziale Landesparteit – Esterházy János) külön német tagozata, frakciója is volt. A korszakban jeles képviselőjük volt Nitsch Andor (Cipszernémet Párt elnöke), aki a következőképp vélekedett 1935-ben: „… a szlovenszkói németség érdekei teljesen eltérőek a szudétanémet érdekektől, ezért az itteni németség nem támogatja a szudétanémet pártokat.”[6] A csehszlovák belpolitikára a ’30-as évektől fokozatos nyomás nehezedett a hitleri Németország felől. A fő vitapont a szudétanémetek helyzete volt, melynek védelmét a náci Németország felhasználta expanziós törekvéseire, Csehszlovákia felosztására és Lengyelország lerohanására. Ugyanakkor történelmi tény, hogy a szlovenszkói németekre kisebb mértékben hatott a nacionalizmus, mint csehországi társaikra. A szélsőjobb megjelenésével és eszméinek terjedésével a ’30-as évek közepén megalakult a Kárpáti Német Párt, a Szudétanémet Párt befolyása „alá” tartozó szervezet, mely fokozatosan szakított a közös magyar-német politikával és érdekegyeztetéssel. További változást okozott a II. világháború, illetve a független Szlovákia megalakulása, mely német „bábállami” státuszt eredményezett, ami a német katonai alakulatok megjelenésével fasizálódáshoz vezetett (SS, Gestapo különítmények megjelenése, masírozások felvidéki városokban, továbbá Franz Karmasin és a Szlovákiai Német Párt szerepe).           

A II. világháború alatt a szlovák parlamentben jelen volt német képviselet is (Hlinka-listáról Franz Karmasin), mely a fasiszta állami ideológiát és a hitleri politikát magáénak vallotta. Hitler nyomására a szlovákiai németeknek speciális jogaik voltak, szemben az első bécsi döntés után Szlovákiában maradt 70-100 000 fős magyarsággal, illetve a nácizmus teljes mértékben lefedte és átpolitizálta a közösséget. Azonban ezen jogok nem pozitív értelemben terjedtek ki a németségre: a totalitárius gyakorlatnak megfelelően korlátozták a sajtószabadságot, a gyülekezési jogot, betiltatták az antifasiszta lapokat és szervezeteket, emellett kényszertoborzások, a birodalomba irányuló telepítések zajlottak. Beneš emigrációban a náci „elhajlást” felhasználva igyekezett elérni a Szövetségeseknél, hogy a háború után „megszabadulhasson” a korábban oly sok problémát okozó kisebbségeitől. A kárpátnémetek kérdését a nagypolitika „hozzácsapta” a szudétanémetek deportálásához, melyről a potsdami konferencia rendelkezett. Az 1945-ben újjáalakult csehszlovák állam deklarált célja volt Csehszlovákia nemzetállammá tétele, melyet a „kassai kormányprogramban” (1945.IV.4.) fogalmazott meg Eduard Beneš államfő. Az úgynevezett Beneš-dekrétumok[7] célja volt a németség és a magyarság háborús bűnösségének kimondása, kollektív elítélése, állampolgárságuktól való megfosztása, vagyonelkobzása, továbbá kitoloncolása az országból. 1950-re a szlovákiai németek száma „jelentéktelen” nagyságúra zsugorodott, alig 6000 főre.

Az 1988-ban megjelent Medvetánc statisztikái szerint a németség létszáma Szlovákiában az 1930-as[8] 156 279 főről 1950-re 5179 főre csökkent, mely létszám 1980-ban 5100 főt tett ki, ami az összlakosság 0,1 %-át adja.[9] Napjainkban a német közösség létszáma alig 5000 fő[10].

 

II. Megjelenés a sajtóban

A következő forráselemzés kronologikus sorrendben igyekszik bemutatni a magyar társadalom gondolkodását a németségről 1945 novembere és 1946 januárja között, mely végül a kitelepítéshez vezetett. Elöljáróban meg kell említeni, hogy 1945-46 fordulóján a sajtót igen erősen ellenőrizték, a szovjet befolyás jelentős mértékben meghatározta a megjelenő cikkek arculatát, erősen átpolitizálva azokat (Európában uralkodó háborús bűnösség felfogás a magyar sajtóban és politikában is erősen jelen volt).

Az elemzés első pontját az 1945. november 27-én megjelent Gellért Endre Svábok garázdálkodásai Magyarországon című cikk adja. A szerző a magyarországi (dunántúli és budapest környéki) svábokat kollektíven SS és Volksbund tagoknak, azaz hazaárulónak tartja, akik akadályozzák az új, demokratikus Magyarország újjáépítését. A földtörvény értelmében a betelepülőkkel és a kitelepítéssel szemben több esetben fegyvert ragadó német lakosságot Gellért bűnözőként írja le, „akik garázdálkodását a Dunántúl magyar lakossága ökölbeszorított kézzel nézi.” A szerző a megoldást a nagyhatalmaktól várja: „A három kormány a német lakosság áttelepítését minden szemszögből megvizsgálva elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon tartózkodó német lakosság, vagy annak egy része, Németországba való áttelepítésére vonatkozólag intézkedéseket kell foganatosítani…” Összességében már 1945-ben körvonalazódott a magyar politika és társadalom németellenessége, mely egyfajta politikai „leszámolásban” öltött testet. Fontos megemlíteni, hogy igaz Magyarországnak a moszkvai fegyverszünet értelmében vissza kellett vonulnia az 1937. december 31-i határok mögé, ugyanakkor a felvidéki sajtóban még 1945-ben is inkább a magyarországi társadalmi helyzettel és politikával foglalkoztak.

A második vizsgált cikk egy moszkvai lapban megjelenő rovat adaptációja, a Novoje Fremja-ban író I. Levin-nek, A nemzetiségi kérdés a háborúutáni Európában című írása. A szerző arra a gondolatra épít, hogy az I. világháború után a nemzetiségi kérdések rendezetlenek maradtak, mely egyenes úton vezetett a II. világháborúhoz. A fő probléma forrása „… az Európa népeit veszélyeztető német imperializmus volt. Ez szüntelen viszálykodást szított azokban az országokban, amelyeket áldozatul szemelt ki, s ehhez a német és néhány más kisebbséget használta fel eszközül, mint ötödik hadoszlopot.” Levin a pángermánizmus megállítása és a népek közötti béke kialakításának érdekében a következő gondolatokat fogalmazta meg: „Meg kell ítélni olyan konkrét feladatokat is, mint a szükségdiktálta határváltoztatások és az európai államoknak a német kisebbségtől való megszabadítása.” Levin és az egyre növekvő befolyású szovjet politikai gondolkodás szerint a német kisebbség, mint háborús bűnös, rovására kellet az új hatalmi és társadalmi viszonyokat kialakítani a térségben. A német hódítást elszenvedő népeknek ezen okokból joguk van homogén nemzetállamokra és „azt követelni, hogy bizonyos bizonyos nemzetiségi kisebbségeket azoknak az államoknak a területére telepítsenek át, ahonnan származnak. (…) A német kisebbségek problémáját külön hely illeti meg és azt a nemzeti kisebbségek kérdésének összkomplexumából ki kell emelni. Itt az államok külső és belső biztonsága, társadalmi haladásuk alapvető érdekei forognak kockán.” A kommunizmus térnyerésével az etnikai kérdésből egyben társadalmi és gazdasági kérdést is kreált a szerző: „Teljesen jogos a népek ama óhaja, hogy házukban sajátmaguk legyenek az urak, hogy kiküszöböljék egy olyan nemzetiségi csoport jelenlétét, amelyik a leigázás eszköze volt és amelyik felettük – egy külső hatalom segítségével – uralkodni akart.” A politika szubjektív voltán túl Levin propagandisztikus eszközöket alkalmazva egyenesen terrorszervezeteknek minősítette a lengyelországi, csehszlovákiai és magyarországi németeket. A háború után egyedüli megoldásként a németek szervezett áttelepítése szolgálhat Levin megfogalmazásában, melynek „emberi” módon kell megtörténnie - „ez az operáció tehát szükséges és elkerülhetetlen…” Azon magabiztos érvvel szemben, hogy mindkét világháborút a német kisebbségek és a pángermánizmus okozták, a cikkben negatív szereplőként megjelentek olyan körök is, melyek ellenzik a kollektív bűnösség, jogfosztás és áttelepítés meglépését, melyeket a szerző spekulánsoknak és provokátoroknak minősít.

Az utolsó vizsgált cikk 1946. január 25-án jelent meg Keresztes Sándor tollából, Nemcsak álhumanizmus, szervezett svábmentés! címmel. Az írás egy korábbi cikkre reagál, mely a Magyar Nemzet (1946. január 18.) és az Új Szó (1946. január 22.) hasábjain jelent meg. A két cikk azon írók (Csécsy Imre, Füst Milán, Fenyő Miksa, Nagy Lajos, Sík Sándor) által szervezett „svábmentő” akcióra reflektál, melyben felvetik, hogy „hogyan pótolhatja hazánk az emberveszteséget, ha a svábok elmennek.” Keresztes szerint „felháborító, hogy ezek az urak hírnevükkel és közéleti súlyukkal próbálták elindítani svábmentő akciójukat. (…) Megdöbbentő, hogy ezek az urak kimagasló egyéniségei a demokráciánknak!” Keresztes németképében a svábok (kollektíven a németek) parazitaként jelentek meg és a következő célokat fogalmazta meg jövőjüket illetően: „a nemzet beteg testétől ezt a fekélyt minél hamarabb eltávolítsuk.” A dachaui tábort is megélt politikusok nevében a szerző elutasította a svábmentő mozgalmat és felhívta a figyelmeket a náci rémtettekre, mellyel a svábokat azonosította. Keresztes az új magyar demokráciában elfogadhatatlannak tartotta, hogy „korábbi SS egyenruhába bujtatott magyarországi sváblegények” integráns részei maradjanak az országnak és mellé állt azon korszellemnek, hogy a németség, legyen az magyarországi, vagy anyaországi, egyaránt felelős a háború borzalmaiért. Szükséges a szerzőnél figyelembe venni, hogy személyesen szenvedte el a nácizmust, amiért a kérdésben vallott álláspontja is szubjektív.

Igaz külön a szlovákiai németekkel nem foglalkozott az Új Szó, azonban igen reprezentatív a magyarországi németkérdésben megjelent cikkek álláspontja, melyek hasonlóan a csehszlovák sajtóhoz, a kitelepítés mellett álltak ki. Konklúzióként megfogalmazható, hogy az Új Szó is alkalmazkodott az uralkodó korszellemhez és erősen németellenes cikkeket jelentetett meg a vizsgált időszakban.

 

 A kitelepítések aktuális üzenete

A kárpát-medencei németség sorsa szimbolizálja Kelet-Közép-Európa XX. századi tragédiáját. Maga a tény, hogy napjainkban is érvényben vannak, sőt megerősítették a Beneš-dekrétumokat, újabb ellentéteket szülhet és akadályozza a XXI. században normaként elvárt népek között megbékélést. Igaz az „új” Németország teljes mértékben „lemosta” és jóvátette a náci bűnöket, újra európai nagyhatalommá vált, azonban 2013-ban is élnek még sztereotípiák a Közép-Kelet-európai régióban a korábbi államalkotó német kisebbségekkel kapcsolatban. A kitelepített németek utódai pedig joggal gondolnak vissza korábbi sérelmeikre és az évszázadokon át otthonukat jelentő államok kirekesztő magatartására. A kérdés aktuális 2014-ben is: a XXI. század emberének, pláne régiónkban, kötelessége tanulni elődei hibáiból, azért is, mert a németség majd ezer éven át volt szerves része kultúránknak és nyomokban még ma is jelen van a térség államaiban. Értékként kell kezelnünk kisebbségeinket, nem pedig teherként.

A gondolatmenetet érdemes Norbert Spannenberger történész és szakértő szavaival zárni: „Az érintett kisebbség volt és maradt a legkevésbé tisztában saját történelmével, s ez hatványozottan vonatkozik olyan vitatott időkre, mint a második világháború. Az elűzések traumája merev elutasítást váltott ki a múlttal szemben, és mind a mai napig egy szubjektív önreflexió skálája determinálja a német kisebbség megtartását. Pedig ha egy etnikai kisebbség életben akar maradni, akkor nemcsak a jövőre vonatkozó víziókat kell kidolgoznia, s nemcsak a jelent, hanem a múltra is reflektálnia kell.”[11]


 

Hivatkozott szakirodalom és forrásjegyzék

I. Szakirodalom

Die Karpatendeutschen: Einführung in die Geschichte der Karpatendeutschen in der Slowakei

Medvetánc: Jelentések a határon túli magyarok helyzetéről (Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, Jugoszlávia) - 1988.

Molnár Imre: Esterházy János élete és mártírhalála. Méry Ratio Kiadó, 2011.

Norbert Spannenberger: A magyarországi Volksbund Berlin és Budapest között. Lucidus Kiadó, 2005.

Németek Szlovákiában – Liszka József fordítása

Sebők László: A betelepítéstől a kitelepítésig (A magyarországi németek századai). Forrás: Rubicon, 2012/11. szám.

Statisztikai közlemények, 42. kötet (új sorozat), Budapest, 1912

Szlovák Statisztikai Hivatal

 II. Források

 Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és a németek jogfosztása

Új Szó, 1945. november 27. – Svábok garázdálkodásai Magyarországon

Új Szó, 1945. november 27. – Nemzetiségi kérdés a háborúutáni Európában

Új Szó, 1946. január 5. – Nemcsak álhumanizmus, szervezett svábmentés!

 

Melléklet

 Német nyelvszigetek Szlovákiában (Forrás: karpatendeutsche.de)

[1]  Forrás: Statisztikai közlemények, 42. kötet (új sorozat), Budapest, 1912 (http://www.omm1910.hu/?/adatbank). Utolsó letöltés: 2013.11.19. 16:55

[2] Teljesen más politikai célja volt a magyarországi sváb közösségnek, mint az erdélyi szászoknak, illetve a felvidéki németeknek.

[3] A tanulmánynak nem célja a szudétanémet közösség vizsgálata.

[4] Die Karpatendeutschen: Einführung in die Geschichte der Karpatendeutschen in der Slowakei (http://www.karpatendeutsche.de/?Geschichte). Utolsó letöltés: 2013.11.22. 13:32

[5] Sebők László: A betelepítéstől a kitelepítésig (A magyarországi németek századai). Forrás: Rubicon, 2012/11. szám.

[6] Molnár Imre: Esterházy János élete és mártírhalála. Méry Ratio Kiadó, 2011. In: 77.o.

[7] Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és a németek jogfosztása. Forrás: adatbank.sk (http://adatbank.sk/digitalizalt-konyv/edvard-benes-elnoki-dekretumai-avagy-a-magyarok-es-nemetek-jogfosztasa/). Utolsó letöltés: 2013.11.19. 17:52

[8] Az 1930. évi népszámlálás rendre „alábecsülte” a csehszlovákiai kisebbségek létszámát, emiatt tér el oly nagy arányban az 1910-es adatoktól a németek száma.

[9] Medvetánc: Jelentések a határon túli magyarok helyzetéről (Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, Jugoszlávia) - 1988.

[10] Szlovák Statisztikai Hivatal. (http://portal.statistics.sk/showdoc.do?docid=29518)

[11] Norbert Spannenberger: A magyarországi Volksbund Berlin és Budapest között. Lucidus Kiadó, 2005. In.: 15-16.o.

1 komment


2014.05.05. 22:52 Egyenlítés Kollégium

Kispál Richárd: A „Nagy Háború” emlékezete és filozófiája 100 év távlatából


“Emberség és jóság csak szavak
S a meghatott, a megrémült világ nincs sehol
S fáj, hogy vagyok
S fáj, hogy nem lehetek büszke arra,
Hogy ember vagyok.”
(Ady Endre)

            Az 1914-es esztendő több szempontból is keserű emlék Európa és az emberi civilizáció számára. Nemcsak a „boldog békeidők” prosperitását törte meg, befejezve a fényes évszázadot és megkezdve a XX. századi tragédiák sorozatát, egyben olyan magvakat és ellentéteket hintett el térségünk népeinek lelkében, melyeket 2014-ig sem voltunk képesek kiheverni. Gondoljunk csak a Kelet-Közép-Európát átrajzoló Versailles környéki békeszerződésekre, melyek a legyőzött népeket (a német, a magyar, a török és a bolgár) a bele nem nyugvásba hajszolták (revízió), a „kis győzteseket” (román, szerb, cseh-szlovák stb.) pedig az örökös gyanakvás és bizalmatlanság útjára vitte. A Trianon-trauma, Elzász-Lotaringia elvesztése, továbbá számos hasonlóan igazságtalannak vélt háború utáni rendezés magában hordozta az újabb konfliktus lehetőségét, ami 1938-ban be is következett. A történésztársadalom egy része szerint a két világháború közötti húsz év „csak” fegyverszünet volt, melyet a folyamatos lappangó konfliktusok hálója szőtt át, ami a század negyvenes éveiben egy a humánumot eltipró világégéssé terebélyesedett (Holokauszt, genocídium, több tízmillió halott és még sorolhatnánk). 1945 után a hidegháború „forró” éveiben a világ vezető politikusai belátták, hogy egy esetleges III. világháború kitörése és a tömegpusztító fegyverek bevetése akár az emberiség pusztulásához is vezethetne. Napjainkban világméretű konfliktusra csekély esély van (szerencsére!), ugyanakkor helyi szinten számos háború zajlott már le 1945 óta, mely „megoldást” a XXI. század normáinak megfelelően szerencsésebb-emberibb lenne a konszenzusos, tárgyalásos móddal felváltani (ENSZ törekvések). A nagypolitika eseményei mellett azonban a háborúnak volt egy emberi, a társadalmat megrázó oldala is, egész generációk vesztek oda a fronton, ami a hátországban élőknek is nagy traumát okozott. Szinte minden család gyászolt, fiúk estek el, apák lettek hadifoglyok, egész falvak néptelenedtek el hazánkban is. Az emberiség történelmének két legnagyobb konfliktusának nevezhető háború mindenképp elrettentésként kell, hogy szolgáljon az utókor számára, tanulnunk kell belőlük, hogy ne fordulhasson elő még egyszer hasonló tragédia. A következő cikkünk célja bemutatni az I. világháború hatását az egyszerű ember világképére, a lélektanára, továbbá egy „életszagú” képet tárni az olvasó elé a 100 évvel korábbi eseményekről, illetve az azokat alakító folyamatokról.

Részrehajlástól mentesen kijelenthetjük, hogy a világtörténelem a XX. századig Európáról, a kontinens nagyhatalmairól, illetve ezen államok világméretű befolyásáról szólt. Európa történelmét azon zsargonnal is lehet fémjelezni, hogy háborúk története. Már az ókorban is számos konfliktus zajlott a térségben, gondoljunk csak a Római-birodalomra vagy a népvándorlás pusztításaira, melyet a középkor és az újkor eseményei „csak tovább tetőztek”. Számtalan nép él(t) a kis területű kontinensen, melyet számtalan érdek és szövetségi rendszer szőtt át, illetve bonyolított tovább évszázadokon keresztül. A középkor viszonyait jellemzően a királyságok és konfliktusaik határozták meg, mely állapotot a harmincéves háború számolt fel (1618-1648) és az azt lezáró wesztfáliai-békerendszer/világrend, mikortól megjelentek a nemzetek is a politikai porondon. A XVIII. századra kikristályosodott Európa hatalmi térképe, melyet már ekkoriban is pentarchiaként tartottak számon. Az évszázadot meghatározták az örökösödési háborúk (spanyol, osztrák), a regionális konfliktusok (északi háború), illetve a korszak „kis-világháborújának” nevezett hétéves háború (1756-1763). Fogalmi szempontból tehát az I. világháborút már több világszintű konfliktus előzött meg, mégis 1914-et tartjuk választóvonalnak. De mitőlkorszakhatár 1914 (http://index.hu/tudomany/tortenelem/anagyhaboru/2014/01/01/vegre_itt_a_tizennegyes_esztendo/)?

A kérdésre úgy tudunk értelmezhető választ adni, hogy megvizsgáljuk szimbolikus dátumot megelőző „hosszú XIX. századot” (1789-1914). A polgárosodás, a szabadság-egyenlőség eszméje, az emberi jogok térnyerése döntő mértékben hatott a XIX. századi ember gondolkodására. Megszűnt az uralkodó-alattvaló viszony, szigorúan fogalmazva a század folyamán mindenki állampolgár lett (ami nem az egyenlőséget jelentette), kitárult a világ az emberiség előtt. Megjelentek a század nagy uralkodó eszméi, a liberalizmus, a konzervativizmus és a szocializmus, melyek a társadalom és a gazdaság ideológiai formálásában és átszervezésében látták a prosperitást, sokszor utópisztikus koncepciókat is megfogalmazva. Direkt nem említjük a három ideológiával egy kalapban a nacionalizmust, mivel ezen eszmének mások a mozgatórugói. A XIX. század egyben a nemzetek (egy területen, azonos identitású népesség, saját állam) kialakulásának kora is, mikortól már nem a társadalmi hierarchia kötötte össze vagy választotta el az egyéneket, hanem a közös eredet, a nyelv, a kultúra és az identitás. Szükséges szólni az ipari forradalom és a kapitalizmus terjedéséről és az általa okozott gazdasági fejlődésről is, mely alapjaiban változtatta meg a mindennapokat. A modernizáció korában „felgyorsult a világ”, könnyen átszelhetővé váltak a korábban „lehetetlennek” vélt távolságok, a tudomány könnyebbé tette az emberek életét. Az a tudomány és a belé vetett hit formálta a világképet, mely néhány évtizeddel később milliókat pusztított el. A modern sajtónak és oktatási rendszernek köszönhetően megnőtt az általános műveltség foka is, az átlagembernek lehetősége támadt a kultúra befogadására, saját gondolatok megfogalmazására (értelmiség, mint társadalmi réteg megjelenése). E tényezők egymásra hatása és a „modernitás dicsősége” egy általános optimista szemlélet kialakulásához vezetett, minek következtében a kor embere el se tudta képzelni, hogy a „boldog békeidőket” egy világégés váltja majd fel. A modern technika térnyerése és elterjedése (tömeges fegyvergyártás) előfeltétele volt a „Nagy Háborúnak” és az azt megelőző fegyverkezési láznak. „Hatékony” és gyorsan pusztító fegyverek jelentek meg az egyre szervezettebbé váló nemzeti hadseregekben, ami megváltoztatta a korábbi hadi-szokásokat, stratégiákat is. Az 1914-et megelőző konfliktusok jellemzően nem törekedtek az ellenfél megsemmisítésére, hadseregének-nemzetének teljes elpusztításához, „csak” egy meghatározott területért, forrásért, esetleg trónért zajlottak. Az I. világháborúban ez a nézet megváltozott, megszületett a totális háború és a tömegpusztítás ideológiája/és egyben legitimitása, melyek az egész nemzetgazdaságot a meghirdetett győzelem szolgálatába állították, egész népeket haragítva egymás ellen a propaganda eszközeivel (például német-francia ellentét). 1914 nyarán a két szembenálló katonai tömb (antant hatalmak és központi hatalmak) és vezérkara egy rövid lezajlású villámháborúban reménykedett (Blitzkrieg), azonban 1915-re nyilvánvalóvá vált, hogy a népnek korábban megígért gyors sikerek helyett kínkeserves, véráldozatok tömkelegét eredményező állóháború alakult ki (lövészárok-hadviselés). A háborúban bevetett sokmilliós tömeghadseregnek minden korábbi haderőnél kisebb része volt hivatásos katona, a túlnyomó többség az általános hadkötelezettség alapján besorozott civilekből állt. A négyévnyi pusztítás alatt milliók estek el a csatamezőn különböző embertelen módon (Ypern-i gáztámadás, verduni húsdaráló, Flandria vérmezői), milliók sebesültek meg vagy rokkantak le egy életre, illetve a hátország is szenvedett. Az I. világháború enciklopédiájának szerzői megfogalmazásában: „Öt kontinensen több mint 60 millió katona harcolt a győzelemért és az életért Kína és a Falkland-szigetek között, az Alpok 4000 méteres magasságában és az Atlanti-óceán mélyén. Közülük csaknem minden hatodik – naponta átlagosan 6000 ember – esett el.” De hogyan is vélekedhetett egy a hazájától több 100, esetleg 1000 km-re a fronton harcoló, katonának besorozott alföldi parasztlegény a háborúról és abban betöltött saját szerepéről (voltak, akik egészen Buenos Aires-ig jutottak)? Mit gondolhatott az egyén a milliós gépezet részeként? Miért az Alpokban kellett védenie hazáját kínkeserves körülmények között, távol szülőföldjétől? Tudta-e vajon, hogy milyen érdekekért harcol? Miért kellett nap, mint nap olyan nemzetek fiaira lőnie, akikkel országának közvetlenül konfliktusa sem volt (brit-magyar példa)? E kérdések megválaszolására az utókornak már birtokában vannak hideg és racionális alternatívák (például a nagyhatalmi politika döntött gazdasági szempontok alapján milliók életéről), ugyanakkor beleélve magát az ember ezen sorkatona helyzetébe, okvetlenül felmerülnek e morális, egyben pedig filozófiai problémák.

Sokaknak ismert lehet a frontélmény által meghatározott frontkatona alakja, az első világháborúban tömegével termelődött, lelkileg sérült figura toposza (http://mandiner.blog.hu/2014/01/20/hogy_ne_tevedjen_el_a_lovas_szempontok_az_elso_vilaghaboru_centenariumara). (…) A brutalizáció jelensége az első világháború okozta lelki sokknak az egyik össztársadalmi lenyomata. Mindig az áldozatok vagy a sebesültek számára hivatkozunk, de az a lelki sérülés, amelyet ezek a katonák érezhettek, általában nem jelenik meg. (…) Az, hogy aki éppen tüzet parancsolt vagy tüzet nyitott, mit érzett ekkor, hogy mi volt az ütközetnek a mentális recepciója, legtöbbször nem jelenik meg a visszaemlékezésekben. Ha az első világháborút a centenáriumhoz közeledve megpróbáljuk újragondolni, akkor ebben az irányban kell haladni.”Az áldozatok (http://www.firstworldwar.com/) száma 1914 és 1918 között mintegy 19,8 millióra tehető, mely mellett a hadirokkantak aránya csaknem 21 millió főt tesz ki. Az Osztrák-Magyar Monarchia viszonylatában mintegy 1,1 millió katonai és 467 000 civil halott, továbbá 3,6 millió hadi sebesült a veszteség mértéke. A történelmi Magyarország (http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/julier/8.html) összesen 3,8 millió katonát „adott” a közös hadseregbe, melyből 661 000 fő elesett, 743 000 fő megsebesült, 734 000 fő pedig hadifogságba került.

A fronttól elhaladva azonban értelmezni kell a hátország lelkületét is. Arthur Marwick modelljében megfogalmazza, hogy a modern, totális háború a társadalomban négy szinten idéz elő változásokat: 1, A pusztítás, emberek és anyagi javak elvesztésének szintje. 2, A megpróbáltatások és feszültségek szintje: a háború egy ország katonai, gazdasági, társadalmi és politikai intézményeit érő leghatalmasabb kihívás. 3, A részvétel szintje: a modern háborúkban erőteljesebben vesznek részt azok a nagy, nem privilegizált társadalmi csoportok, amelyek ennek megfelelően hasznot akarnak húzni a részvételből, de legalábbis új öntudatot alakítanak ki. 4, A háború kolosszális pszichológiai tapasztalat, olyan külső körülmény, mely behatol az emberek (nők és gyerekek is) legbensőbb lényébe, ahol alapvető lelki és szellemi reakciókat vált ki, kihat a vallásos hit és művészetek minden ágára, tehát kulturális jelenség is. Mint a korábbi adatokból látszik a civil áldozatok száma jelentős (összesen 10 millió fő) volt, ami főleg a frontvonalak lakosságát, illetve a háború utáni forradalmak, harcok és polgárháborúk áldozatait jelenti. A háború kezdeti éveiben a fanatizált társadalmak üdvözölték a hadiállapotot, mindkét szövetségi rendszer magát a civilizációért küzdő félként definiálta, mely arra hivatott, hogy megállítsa a barbárságot. A „szellemek háborújában” az értelmiség is kivette a részét, voltak olyan tudósok, oktatók, sőt egész egyetemek, akik a hadiipar mellé állva próbálták az ellenfelet „kulturálisan negligálni”: például a németek magukat a világ legműveltebb népeként határozták meg, míg a másik oldalon az angolok a „vér és a vas ormótlan Németországa” ellen harcoltak – természetesen mindig egy nemes célért, az általuk vélt „jó” győzelméért. Kiválóan lefesti a háborús hangulatot Ernst Lissauer A gyűlölet éneke című verse Kosztolányi Dezső fordításában: „(…) Gyűlölni egyet gyűlölünk, a haragunk nagy, mint a hegy, s az ellenségünk egy, csak egy: - Az angol. Látjátok-e, ott ül a gyáva szatócs, előtte a szürke, a végtelen úr, irigy, sunyi, kétszinü és harapós és védi keményen a vízi határ. (…) Halljátok a szót, valljátok a szót, német hazánkon szárnyalót: mi mindég egyet gyűlölünk. Ölünk, ölünk és gyűlölünk, a haragunk nagy, mint a hegy s az ellenségünk egy, csak egy: - az angol.”

A frontvonalakhoz hasonlóan a civilek is szenvedtek „odahaza”, mindennapos volt az élelmiszerhiány, a kormányok a háborús siker érdekében „mindent egy lapra feltéve kizsigerelték” a lakosságot, ami a társadalom arculatán és morális állapotán jelentkezett. Mivel a férfiak a frontvonalakon harcoltak, a hátországban munkaerőhiány alakult ki, mely változást idézett elő a nők társadalmi helyzetében is – szerepük felértékelődött és megjelentek korábban számukra zárt pályákon is, mint a felsőoktatásban, vagy a gyárakban. Kutatásokból és a háború végeredményéből megállapítható, hogy a nyugati szövetségesek sikeresebben mozgósították anyagi és emberi forrásaikat, s ezáltal a hátország társadalmi kohéziója is erősödött, továbbá a felső osztályok áldozatkészsége jelentősebb volt, mint a központi hatalmak országaiban. Vadász Lipót, Tisza István egykori államtitkára 1918 elején, a Nemzeti Munkapárt találkozóján a következő aggasztó morális jelenségekre hívta fel a figyelmet: „Ami azonban lesújt, az, hogy konok eldurvulás, sivár fásultság, csúnya bizalmatlanság és düh marja a magyar közszellemet. Nyakunkon a háború előtti idők minden baja, és íme, itt meredezik az új és újabb bajok vészes serege. Mintha vége lenne a szintézisnek, mintha vége lenne a testvéri együttérzésnek, marakodás és partikularizmus mindenütt. Bellum omnium contra omnes… És mennyi rágalom burjánzik. Mintha a végtelenség választana el attól az időtől, mikor a nemzeti egység, az ezáltal táplált nemzeti erős sugárzása szinte elképzelhetetlenné tette ezt a mai szégyent és árulást!”A demoralizált állapotot tovább erősítette a középosztály egzisztenciális válsága, mely a fokozatos radikalizálódáshoz-átpolitizálódáshoz vezetett. Fényes László, országgyűlési képviselő 1918 nyarán a következő megállapításokat tette: „Méltóztassék figyelembe venni, hogy az egész országban olyan fokú az elkeseredés, hogy az a szervezett munkások fellépése után minden osztályban ki fog törni. Méltóztassék megnézni a tisztviselői kar helyzetét és gondolkodását. Nyíltan kijelentik, hogy az államhatalom csődjét látják és a legközelebbi időben anarchiára számítanak. A tisztviselők számára az állam immáron ellenség.” Mindezen társadalmi és gazdasági folyamatok révén általánossá vált a béke iránti nosztalgia, számos háborúellenes tüntetésre sor került Magyarországon is. Mint ahogy az éremnek, úgy a háború „befogadásának” is két oldala van: a háború egyik legmesszemenőbb következményekkel járó jelenségének a német társadalom lélektani mozgósítása mutatkozott. A háborús szenvedély, amelyet lényegében a Németország „bekerítése” ellen folytatott védelmi háború legendája váltott ki, példátlan szélsőségekig fokozta a nacionalizmust. Ezt a „fanatizmust” illetve a versailles-i béke után kialakuló revansizmust volt képes kihasználni Adolf Hitler, romba döntve Európát és a német népet. A Nagy Háború felelőssége lényegében ezen a ponton fogalmazható meg a legtisztábban. A veszteseket a győztesek a békekonferencián meg kívánták büntetni és olyannyira meggyengíteni, hogy ne kezdhessenek újra egy hasonló pusztítással járó háborút. A békeszerződések megfogalmazói elhintették az újabb háború magvait, mivel a vesztes nemzeteket a bele nem nyugvásba, a megalázottság érzésébe, illetve a féktelen revansizmus béklyóiba zárták. A szerződések nem a háborút okozó elitet büntették, hanem egész társadalmakat, népeket. Az elkeseredett tömegeknél a szélsőséges, „ordas eszmék” könnyen befogadásra leltek, emiatt terjedt el a nácizmus rövid idő alatt a német társadalom minden szintjén és emiatt kezdődött meg a kommunizmus expanziója is. A XX. századi civilizációt pedig ezen két ideológia igyekezett eltiporni, következményeit ismerjük.

És mi mit tapasztalunk ma 2014-ben az I. világháborúból? Számos településen megjelennek a nagy harcok hősi halottjainak emlékét őrző szobrok, dísztáblák és épületek, azonban ezen alkotások mit sugallnak nekünk? Az idő múlása miatt ma már nem találkozhatunk a Nagy Háború túlélőivel, csak a történelmi emlékezet, a negatív berögződések és a tankönyvek/szakkönyvek szolgálnak nekünk forrásként. A magyarság számára az I. világháború a véráldozatokon túl azt követő békeszerződéseket, szűkebb értelemben Trianont, jelenti. Markó Béla gondolata az I. világháború által elindított folyamatok jelenkorunk magyarságára való hatását foglalja össze kiválóan (mely régiónk népeire nézve is érvényes): "Trianon ma is rombol. Nem csupán egyetlen nemzedék életének kétharmadát rabolta el, hanem azóta is, újból meg újból elrabolja minden magyar generáció közéletének - értelmi és érzelmi erőfeszítéseinek - kétharmadát. Minden nemzedék az elveszített kétharmad bűvöletében él, visszaszerezni nem lehet, lemondani róla nem szabad. A trianoni méreg beépült az agysejtjeinkbe, gyermekeink már ezzel a méreggel születnek, mi pedig ezzel halunk meg...” Cikkünket érdemes Ady Endre háborús költészetének egy értékes darabjával, Az eltévedt lovas (http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/eltevedt.htm) című verséből vett idézettel zárni: „Csupa vérzés, csupa titok, csupa nyomások, csupa ősök, csupa erdők és nádasok, csupa hajdani eszelősök. Hajdani, eltévedt utas vág neki új hináru útnak, de nincsen fény, nincs lámpa-láng és hírük sincsen a faluknak.”

 

Forrásjegyzék:

  •  A Nagy Háború másik arca: A lövészárkok hétköznapjai. Akadémia Kiadó, Budapest, 2004.
  • Az első világháború enciklopédiája (Enziklopadie Erster Weltkrieg): Gerhard Hirschfeld, Gerd Krumeich, 2003 – Paderborn.
  • Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban – Középosztály, zsidókérdés, antiszemitizmus az első világháború Magyarországán. Napvilág Kiadó, Budapest, 2008.
  • John Keegan: Az első világháború. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010.
  • Nagy Endre: A Nagy Háború anekdotakincse. Budapest, 1915. (http://mek.oszk.hu/06900/06917/06917.pdf)
  • Stephan Burgdorff – Klaus Wiegrefe: Az első világháború – A XX. század őskatasztrófája. Napvilág Kiadó, Budapest, 2010.
  • Rainer Traub: A szellemek háborúja – írók, tudósok, művészek nacionalista elvakultsága.

 

 

 

Szólj hozzá!


2014.04.29. 09:30 Egyenlítés Kollégium

ÚJ MŰHELYTAGOK A KÖZÖSSÉGI ÉRTÉKEK MŰHELYÉBEN

A KÉM új tagokkal bővült. A Műhely célja továbbra is, hogy a különböző kisebbségekkel, társadalmi csoportokkal összefüggő szakmai tartalmakat  széleskörűen terjessze, ismertesse. A tagok mindezt egyfelől tanulmányaikkal, másfelől előadásaikkal és a különböző rendezvényeken való aktív jelenlétükkel biztosítják.

A KÉM új tagjai és szakmai bemutatkozásuk:

 

Balla Nándor

2010-ben kezdtem meg tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán társadalmi tanulmányok szakos hallgatóként. Alapszakos hallgatóként a politikai kommunikáció került érdeklődésem középpontjába, legfőképp a választási kampányok megjelenése a web 2.0 felületén. A képzés  elvégzése után ezen a karon folytattam és folytatom jelenleg is tanulmányaimat, mint kisebbségpolitika mesterszakos hallgató. Fő érdeklődési körömbe a szenvedélybetegek médiareprezentációja tartozik, ezen felül szívesen veszek részt és szervezek empirikus kutatásokat is. Tanulmányaim mellett jelenleg az Amnesty International magyarországi szervezeténél végzek önkéntes fordítói munkát.

 

Herczeg Zsolt

A nevem Herczeg Zsolt. A szerbiai Szabadkán születtem. Jelenleg kétlaki életet élek, folyamatosan ingázok szülőfalum Bajmok és Szeged között. Tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Kisebbségpolitika szakán, elsőéves mesterszakos hallgatóként  végzem.
Származásomból adódóan, fő érdeklődési területem a határon túli magyarság, pontosabban a vajdasági magyarok története és aktuális helyzete. Ezen kívül egyéb társadalmi kisebbségek is érdekelnek. Közvetlen környezetemben is van olyan személy aki mozgássérült. Ezért is tartom fontosnak, hogy minél jobban megismerjem társadalmi helyzetüket, lehetőségeiket, kilátásaikat. A jövőben a fenn említett témákkal szeretnék foglalkozni, viszont ez nem jelenti azt, hogy más területektől elzárkóznék.

 

Kispál Richárd

2013-ban politológus diplomát szereztem, jelenleg első éves,  kisebbségpolitika mesterszakos hallgató vagyok. Az SZTE-ÁJTK által szervezett kari Tudományos Diákköri Konferencián I. helyezést értem el Esterházy János értékelése a rendszerváltástól napjainkig politikai, jogi és ideológiai aspektusokban című munkával, továbbá részt vettem az Országos Tudományos Diákköri Konferencián 2013 áprilisában. A XII. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián is részt vettem 2013 novemberében, a „Hová tűntek a németjeink? A magyarországi német kisebbség története és kálváriája a XX. században” című munkával, mellyel a Humántudomány II. szekcióban első helyezést értem el. A Barankovics István Alapítvány gyakornokaként kutatást folytatok Magyarország „határon belüli kisebbségeivel” (zsidóság, nemzetiségek) és a határon túli magyarsággal kapcsolatban, illetve aktuálpolitikai vonzatú történelmi kérdésekkel foglalkozom („Trianon szindróma”, nemzeti ünnepek átpolitizáltsága, szélsőséges tendenciák erősödése Magyarországon). Az Izraelita műhely adatbázisának fejlesztését is végzem (történelmi, politikai, szociológiai kérdések, társadalmi tendenciák).

 

Szólj hozzá!


2014.04.02. 01:59 Egyenlítés Kollégium

Ongjerth Richárd: Innovatív belvárosok című előadása a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Karán

Ongjerth Richárd a Magyar Urbanisztikai Társaság Tudásközpont NKFT ügyvezetője tart előadást a Szegedi Tudományegyetemen keretén belül működő Közösségi Értékek  és az Eötvös Loránd Kollégium Kulturális és Társadalmi Műhely közös rendezvényén.  Az előadót évtizedek óta a hazai városfejlesztés  szakembereként ismerhetjük. Számos városépítészettel és városfejlesztéssel összefüggő szakmai kezdeményezés és ötlet kitalálója, megvalósítója. 2014. április 9-én érdekes előadásával várja az érdeklődő hallgatókat és szakembereket egyaránt.

 

Ongjerth R. program_1.jpg

Szólj hozzá!


2014.03.10. 23:41 Egyenlítés Kollégium

Miért fontos a bevándorlók médiareprezentációja?

Antós Judit tanulmánya a bevándorlók médiareprezentációja köréből.

Judit  kutatása és tanulmánya az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program- Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósul meg.

 

Bevezetés

Az elmúlt évtizedben a kisebbségek médiareprezentációját vizsgáló kutatások eredményei azt mutatják, hogy az etnikai csoportok médiában való megjelenítése nincs párhuzamban a társadalomban mért jelenlétükkel, tehát alulreprezentált és marginalizált helyzetben vannak.

Továbbá a nemzetiségi csoportok inkább tárgyai és nem alanyai a médiális kommunikációnak, jellemzésük általánosított tulajdonságokkal történik, egyedi személyiségekként nem jelennek meg, rossz (haszontalan) és jó (hasznos) külföldiek kategóriára vannak osztva[1], tehát a homogenizálás, címkézés és sztereotipizálás jelenségei is érvényes státuszukra.

Végül az etnikai dimenzióval összemosva leginkább a negatív esetek dominálják a híradásokat, úgy, hogy az etnikai szereplőket nem szólaltatják meg. Így azok negatív kontextusban jelennek meg.

A közelmúltban kibontakozó fontos trend továbbá, hogy etnikai kisebbségi csoportok saját médiát alakítanak maguknak, etno médiát hoznak létre a nyugat- atlanti civilizációs közegben.[2]

A fentfelsorolt három fő probléma egész Európában, illetve az amerikai kontinensen is jelen van. Az Európa szerte a média különböző ágenseit vizsgáló kutatások mind hasonló képet mutatnak mint az Amerikai Egyesült Államokban illetve Kanadában folytatott, a tartalomelemzés módszerével készült tanulmányok megállapításai.[3]

Arra a kérdésre, hogy miért ezek a problémák jelentkeznek, sokféle válasz és megközelítés van, a továbbiakban felsoroljuk a média szerepeire vonatkozó legfőbb elméletek megállapításait.

A média szerepei

A nemzetközi migrációs folyamatok az általános közbeszéd témakörei közé tartoznak napjainkban és az etnikai irányultságú tematikák aktualizálttá váltak, hiszen többen élnek hazájuktól távol, mint valaha.[4] A média napirendet alakító szerepének (agenda setting, McComb és Shaw 1972-ben írt erről The Agenda-Setting Function of Mass Media című munkájában)[5] okán az ott felvonultatott témákat vitatják az emberek és a médiumokban megjelenő tartalmak a közönség világról alkotott képét is befolyásolja[6]. Ezért nem csak úgy kell tekinteni a médiára, mint a valóságra való reakciók sorozatára, hanem mint szereplőre, amely a valóságot alakítja (Couldry 2000). A médiától való növekvő függés, amely a világról való információszerzést és a másokkal való kommunikációt is magába foglalja, igazolja és újratermeli a média szimbolikus erejét. [7]

A téma szempontjából releváns a média azon szerepének elemzése, mely szerint a társadalmi csoportok identifikációjára hatással van (például hogy miként teremti meg a „mi” és „ők” kategóriáit). A körülöttünk lévő észlelt világ dolgait úgy tudjuk a legkönnyebben értelmezni, hogyha azokat viszonyítjuk valamihez, tehát a másikkal való kapcsolatra alapozzuk döntésünket. A társadalmak stabilitásának és szimbolikus határainak fenntartásához szükséges a belső csoport „in-group” és külső csoport „out-group” megjelölése, mivel az ellentétpárokban való gondolkodás (Hall–du Gay 1996-os . Questions of Cultural Identity című; Mary Douglas 1978-as Cultural bias című munkájában írt erről)[8] meghatározó a koherens világkép kialakításában. A társadalmi interakciós folyamatok során az idegen, a betolakodó elutasításával a „mi” csoport védelme és a hatalommal járó pozíciók megtartása érdekében elhatárolódás történik az „ők” csoporttól.

A média a társadalmi hierarchia reprezentálásnak és politikai leképezésének eszköze, ezért a domináns csoportokat képviseli, és hozzájárul a sztereotípiák gyártásához (Lipmann 1922-ben állapította meg Public Opinion című munkájában)[9]. A sztereotipizálás lényege, hogy leegyszerűsítsék, természetivé tegyék a konfliktusokat és elérjék, hogy ellentétpárokban gondolkodjanak az emberek, végső soron célja a szimbolikus hatalom fenntartása (Said, Foucault, Gramsci). (a többség fogságában)

Az egyén saját és mások csoportjának észlelése során nem csak a szemtől szembeni kommunikációra, hanem ezen csoportok a tömegkommunikációban való megjelenítésére is hagyatkozik (Friedland és McLeod 1999-ben Community integration and mass media: A reconsideration című munkájában állapította meg)[10]. Ha egy csoport nem jelenik meg a médiában, egyszerűen kihagyják vagy trivializált helyzetben tüntetik fel, könnyebb azt hinni, hogy nem létezik, nem számít vagy csak akkor van jelentősége, hogyha megfelel annak a szerepnek, amit kialakítottak számára.[11] A média tartalmak interpretálása fontos szerepet játszik a csoport identitások kialakításában, sőt, az etnikai kisebbségek társadalmi integrációjában is kiemelkedő jelentőségű a média reprezentáció.[12]

 

Hova tovább?

A szakértők iránymutatásai a fentebb megállapított, a kisebbségi csoportok médiaábrázolásának problematikájára széles skálán mozognak. Érintik a civil szférát, a média szakemberek képzésének átalakítását, a média vezetők a témában való pozitív szerepvállalását szorgalmazzák, és javaslatokat tesznek az államigazgatás bevándorlásal kapcsolatos hírszolgáltatásainak változtatására is.

A kisebbségekhez való hozzáálláson változtatna, ha intenzívebb vita alakulna ki az integráció témájában. Számos civil kezdeményezés indult annak érdekében, hogy megismertessék a társadalmakat a hazájukban élő kisebbségi csoportok kultúrájával, ezáltal elősegítsék az integrációt.[13] És a kisebbségi csoportokat is be kell vonni a társadalmi vitákba, illetve lehetőséget biztosítani nekik a szerepvállalásban.

Megállapítható, hogy a sportolók, művészek és a celebek emelkednek ki az etnikai kisebbségek csoportjaiból a pozitív médiareprezentációt illetően[14]. Ezt kihasználván még gyakrabban kellene megjeleníteni a migránsok ezen csoportjait a médiában, hogy a pozitív példák beépüljenek a köztudatba. Ehhez társulnia kell a tudatosság növelésének az újságírói oktatásban[15], a politikai vitákban és a tudományos diskurzusokban is. Változtatni szükséges az etnikai kérdésekhez való hozzáálláson: nem a társadalmi problémák tárgyaként illetve forrásaként kellene kezelni a kisebbségeket, hanem ezen folyamatok résztvevőiként.[16] A média gyakoribb monitorozása és a média szakértők pozitív szerepet játszhatnak a kisebbségi kérdésekről szóló viták előidézésében, amely vitákba a kisebbségi csoportokat is bevonhatják, amellyel a kisebbségeknek jobban kedvező irányba terelnék a média mainstreaim irányát.[17] A kormányok migrációval kapcsolatos hírközléseinek nem csak a hisztériát keltő és bizonytalanságot ébresztő, hanem a pozitív híreket is közölniük kellene a kormányok hivatalos oldalain illetve sajtójában. Ezáltal jó hatást gyakorol a migráns a fogadó ország állampolgárai, segít az interakciók kialakulásában[18].

A kisebbségekkel kapcsolatos kutatások főbb megállapításainak összefoglalásaként megállapíthatjuk, hogy a világnépesség népvándorlásának újabb hullámában eddig soha nem tapasztalt tömegek élnek hazájuktól távol, amely komoly kihívások elé állítja a társadalmakat. Ezen oknál fogva számos kutatás zajlik ebben a témában, a helyzet orvoslására. Az elmúlt évtized a bevándorlók médiareprezentációját vizsgáló kutatásai jelentős eredményeket hoztak és megoldási javaslatokat is felsorakoztatnak a kirekesztés, homogenizáció, negatív diszkrimináció jelenségeinek enyhítésére. Ezen javaslatok megvalósítása bár rendkívül nehéz jelen gazdasági helyzetben, elengedhetelen a nemzetiségi alapú társadalmi konfliktusok enyhítése, a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséhez.

 

 

Felhasznált irodalom:

  1. H. Atuel, V. Seyranian, W. D. Crano (2007) Media representations of majority and minority groups, In: European Journal of Social Psychology, 37, 561-572
  2. Bernáth Gábor, Messing Vera: Szélre Tolva, In: Médiakutató (2012 tavasz)
  3. V. M. Esses, S. Mediamu, A. S. Lawson (2013) Uncertanity, Threat, and the Role of Media in Dehumanization of Immigrants and Refugees, In: Journal of Social Issues, 69 (3) 518-536
  4. A. Gardikiotis, R. Martin, M. Hewstone (2004) The representation of majorities and minorities in the British Press: a content analytic approach, In: European Journal of Social Psychology, Vol. 34, 643-644
  5. Ligeti György: Kisebbségek és bevándorlók a médiában, In: Médiakutató (2007 ősz), elérhetőség: http://www.mediakutato.hu/cikk/2007_03_osz/02_kisebbsegek_bevandorlok_media/, letöltés ideje: 2014. február 26. 16:34
  6. M. Mahtani, A. Mountz,(2002). Immigration to British Columbia: Media representation and public opinion. Metropolis Working Paper. elérhetőség: http://riim.metropolis.net/assets/uploads/files/wp/2002/WP02–15.pdf, megtekintés dátuma: 2014. február 27. 10:34
  7. G. Myria (2012) Introduction: gender, migration and the media. In:Ethnic and racial studies, 35 (5). 791-799
  8. Population Facts: The number of the international migrants reaches 232 million, 2013/2. http://esa.un.org/unmigration/documents/The_number_of_international_migrants.pdf, letöltés ideje: 2013. november 5. 16:15
  9. J. ter Wal (2004) European Day of Media Monitoring, Quantitative analysis of daily press TV contents in the 15 EUMember States,Online/More Colour in the Media
  10. G. Myria (2012) Introduction: gender, migration and the media. In:Ethnic and racial studies, 35 (5).
  11. Tóth Borbála: Kisebbségek a magyar médiában. Kampányok, projektek, programok az integrációért, Független Médiaközpont, Budapest, 2011
  12. J. Trebbe, P. Schienhagen (2011) Ethnic Minorities in Mass Media: How Migrants Perceive Their Representation in Swiss Public Television, In: Int. Migration & Integration 12, 412-413
  13. van Dijk, T. A. (2012) The role of the Press in the Reproduction of Racism, In: Michi Messer, Renee Schroeder, Ruth Wodak (Eds): Migrations: Interdisciplinarz Perspertives, Springer-Verlag Wien, 21
  14. Vicsek Lilla, Keszi Roland, Márkus Marcell: A menekültügy képe a magyarországi nyomtatott sajtóban 2005-ben és 2006-ban, In: Médiakutató (2008 ősz), elérhetőség:http://www.mediakutato.hu/cikk/2008_03_osz/09_menekultugy/, letöltés ideje: 2014. február 26. 17:00
  15. Vidra Zsuzsanna- Kriza Borbála: A többség fogságában- kisebbségek médiareprezentációja, In: Etnicitás Különbségteremtő Társadalom, Szerkesztette: Feischmidt Margit, Gondolat- MTA Kisebbségkutató Intézet, 2010, 391-405,
  16. Vidra Zsuzsanna- Vargha Lili: Kisebbségek és kisebbségi témák reprezentációja. Összehasonlító tartalomelemzés hat európai uniós tagállam írott sajtójában, In: Örkény Antal-Székelyi Mária(szerk): Az idegen Magyarország. Bevándorlók társadalmi integrációja. MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet- ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2010. 281-291.

 

[1]Joachim Trebbe, Philomen Schienhagen: Ethnic Minorities in Mass Media: How Migrants Perceive Their Representation in Swiss Public Television, In: Int. Migration & Integration (2011) 12: 413

[2]Joachim Trebbe, Philomen Schienhagen: Ethnic Minorities in Mass Media: How Migrants Perceive Their Representation in Swiss Public Television, In: Int. Migration & Integration (2011) 12: 413

[3] A 2004-ben végzett egy napos média monitorozás az EU 15 országaiban (Jessika ter Wal:European Day of Media Monitoring, Quantitative analysis of daily press TV contents in the 15 EU Member States, 2004,Online/More Colour in the Media) és a brit sajtótermékeken (Antonis Gardikiotis, Robin Martin, Miles Hewstone: The representation of majorities and minorities in the British Press: a content analytic approach, In: European Journal of Social Psychology, (2004)34, 643-644) illetve 2007-ben amerikai napilapokon (Hazel Atuel, Viviane Seyranian, William D. Crano: Media representations of majority and minority groups, In: European Journal of Social Psychology, 37, 561-572 (2007)) végzett tartalomelemzésen alapuló vizsgálatok, 2007-es közép-európai médiatartalmakat vizsgáló nemzetközi összehasonlítás (Ligeti György: Kisebbségek és bevándorlók a médiában, In: Médiakutató (2007 ősz), http://www.mediakutato.hu/cikk/2007_03_osz/02_kisebbsegek_bevandorlok_media/), Magyarországon a Vicsek Lilla vezette menekültekkel foglalkozó cikkek tartalomelemzési vizsgálat eredményeit bemutató tanulmány (Vicsek Lilla, Keszi Roland, Márkus Marcell: A menekültügy képe a magyarországi nyomtatott sajtóban 2005-ben és 2006-ban, In: Médiakutató (2008 ősz), http://www.mediakutato.hu/cikk/2008_03_osz/09_menekultugy/), 2008-ban a kisebbségi témák reprezentációját vizsgáló nemzetközi kutatás (Vidra Zsuzsanna- Vargha Lili: Kisebbségek és kisebbségi témák reprezentációja. Összehasonlító tartalomelemzés hat európai uniós tagállam írott sajtójában, In: Örkény Antal-Székelyi Mária(szerk): Az idegen Magyarország. Bevándorlók társadalmi integrációja. MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet- ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2010. 289-291.), bevándorlókkal folytatott svájci fókuszcsoportos kutatás 2011-ben (Joachim Trebbe, Philomen Schienhagen: Ethnic Minorities in Mass Media: How Migrants Perceive Their Representation in Swiss Public Television, In: Int. Migration & Integration (2011) 12: 412-413), Tóth Borbála kisebbségek magyar médiareprezentációját összefoglaló tanulmánya (Tóth Borbála: Kisebbségek a magyar médiában. Kampányok, projektek, programok az integrációért, Független Médiaközpont, Budapest, 2011), a romák magyarországi médiaábrázolását vizsgáló tartalomelemzés (Bernáth Gábor, Messing Vera: Szélre Tolva, In: Médiakutató (2012 tavasz)), és 2013-ban a bevándorlók médiareprezentációja Kanadában (Victoria M. Esses, Stelian Mediamu, Andrea S. Lawson:Uncertanity, Threat, and the Role of Media in Dehumanization of Immigrants and Refugees, In: Journal of Social Issues (2013), 69 (3) 518-536) mind ezen eredményeket mutatják.

[4]232 millió nemzetközi migránsról számolt be az ENSZ 2013-as beszámolójában

[5]Vidra Zsuzsanna- Kriza Borbála: A többség fogságában- kisebbségek médiareprezentációja, In: Etnicitás Különbségteremtő Társadalom, Szerkesztette: Feischmidt Margit, Gondolat- MTA Kisebbségkutató Intézet, 2010, 392

[6]Vidra Zsuzsanna- Vargha Lili: Kisebbségek és kisebbségi témák reprezentációja. Összehasonlító tartalomelemzés hat európai uniós tagállam írott sajtójában, In: Örkény Antal-Székelyi Mária(szerk): Az idegen Magyarország. Bevándorlók társadalmi integrációja. MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet- ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2010, 281

[7]Georgiou, Myria :Introduction: gender, migration and the media. In:Ethnic and racial studies, (2012) 35 (5). 792.

[8]Vidra, Kriza 2010, 392

[9]Myria, 2012, 799

[10]Joachim Trebbe, Philomen Schienhagen: Ethnic Minorities in Mass Media: How Migrants Perceive Their Representation in Swiss Public Television, In: Int. Migration & Integration (2011) 12: 411

[11]Myria, 2012, 799

[12]Joachim Trebbe, Philomen Schienhagen: Ethnic Minorities in Mass Media: How Migrants Perceive Their Representation in Swiss Public Television, In: Int. Migration & Integration (2011) 12: 411-412

[13]Tóth Borbála: Kisebbségek a magyar médiában. Kampányok, projektek, programok az integrációért című tanulmánya foglalja össze a magyarországi kezdeményezéseket

[14]Jessika ter Wal:European Day of Media Monitoring, Quantitative analysis of daily press TV contents in the 15 EU Member States, 2004,Online/More Colour in the Media, 3-6

[15]van Dijk, T. A. The role of the Press in the Reproduction of Racism, In: Michi Messer, Renee Schroeder, Ruth Wodak (Eds): Migrations: Interdisciplinarz Perspertives, Springer-Verlag Wien, (2012) ,21

 

[16]Joachim Trebbe, Philomen Schienhagen: Ethnic Minorities in Mass Media: How Migrants Perceive Their Representation in Swiss Public Television, In: Int. Migration & Integration (2011) 12: 425

[17]Jessika ter Wal:European Day of Media Monitoring, Quantitative analysis of daily press TV contents in the 15 EU Member States, 2004,Online/More Colour in the Media, 6

[18]Victoria M. Esses, Stelian Mediamu, Andrea S. Lawson: Uncertanity, Threat, and the Role of Media in Dehumanization of Immigrants and Refugees, In: Journal of Social Issues (2013), 69 (3) 532., (Mahtani&Mountz 2002)

 

 

 

Szólj hozzá!


2014.02.16. 20:31 Egyenlítés Kollégium

Márciusi programjánló

A Szegedi Tudományegyetem Eötvös Loránd Kollégium Kulturális és Társadalmi Műhelye és az Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék hallgatóiból létrejött Közösségi Értékek Műhelye

Tisztelettel meghívja Önt
Arany Zoltán (igazgató, Dr. Farkasinszky Terézia Drogcentrum):
Szenvedélyek a mai magyar társadalomban
című előadására és az azt követő beszélgetésre

Az előadás ideje és helye :

2014. március 5. 14 óra
SZTE JGYPK

6725 SZEGED, Boldogasszony sgt. 6.
Tanácsterem (I. emelet)

A program felelőse: Laki Ildikó  tanszéki oktató, szakkollégiumi műhelytanár és  Veres Imre II. éves kisebbségpolitika szakos hallgató

Szólj hozzá!