HTML

Rólunk

Az Egyenlítés Kollégiuma új nevet kapott Közösségi Értékek Műhelye (KÉM). A névváltoztatás oka elsősorban a jó átláthatóság, a feladatok és munkáink pontosabbá tétele, illetve küldetésünk és hitvallásunk tartalma is ezáltal megjelenhet. Továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt programjainkra!

Lájkolj minket

Az élet peremén

2013.03.25. 06:50 Egyenlítés Kollégium

Vetélkedő a bevándorlásról

Tavaly ősszel az Egyenlítés Kollégium néhány tagja részt vett egy országos felsőoktatási vetélkedőn, az Immigropoly-n. A játék célja, hogy a versenyzők megismerkedjenek a bevándorlás aktuális problémáival és saját véleményt alakítsanak ki róla. Később ezt képesek legyenek reprezentálni különböző szerepjátékokon keresztül.A vetélkedő olyan sikeres lett, hogy ezt idén is megrendezik. Itt olvasható a versenykiírás. :

Alakítsatok 3 fős csapatokat és jelentkezzetek egy kalandos vetélkedőre, melynek során különböző izgalmas, kreativitást igénylő feladatokat kell megoldanotok Budapest utcáin.

A résztvevő csapatok a nevezéskor feltöltött, kitöltött feladatlap alapján kerülnek kiválasztásra, melynek során a legjobb 8 csapat utazhat el a budapesti rendezvényre. Az egyhetes nyári egyetem alatt szakértők által tartott plenáris előadások és munkacsoportokban történő foglalkozás mellett terepmunkára is sor kerül, ugyanis a szakmai programokkal párhuzamosan egy interaktív migrációs vetélkedő is zajlik, melyben a résztvevő csapatoknak kell különböző (migrációval kapcsolatos) feladatokat megoldaniuk Budapest utcáin és bevándorlói közösségek népszerű találkahelyein.


A nyári egyetem az Európai Integrációs Alap és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg, mely az Európai Unióban élő harmadik országbeli állampolgárokat, az Európai Unió bevándorlási politikáját és a migrációt járja körül. A program célja, hogy a felsőoktatásban tanuló diákok tájékozottabbá váljanak a 21. századi migrációs trendekkel kapcsolatban, és új ismereteket szerezzenek a témában.

A nyári egyetemre BA, MA és PhD képzésben részt vevő hallgatók jelentkezését egyaránt várjuk.

Jelentkezési határidő (feladatok feltöltése): 2013. május 17.

A jelentkezési határidőt követő 10 munkanapon belül a szervezők minden regisztrált csapatot e-mailben értesítenek az eredményről, valamint a továbbjutó csapatoknak elküldik a nyári egyetemmel kapcsolatos további tudnivalókat.

Letölthető anyagok:
Versenyfelhívás: letöltés .pdf formátumban 
Feladatlap: letöltés .doc formátumban 
Feladatlap: letöltés .pdf formátumban 

Szólj hozzá!

Címkék: bevándorlás


A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlites.blog.hu/api/trackback/id/tr415165848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása