HTML

Rólunk

Az Egyenlítés Kollégiuma új nevet kapott Közösségi Értékek Műhelye (KÉM). A névváltoztatás oka elsősorban a jó átláthatóság, a feladatok és munkáink pontosabbá tétele, illetve küldetésünk és hitvallásunk tartalma is ezáltal megjelenhet. Továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt programjainkra!

Lájkolj minket

Az élet peremén

2013.03.24. 08:45 Egyenlítés Kollégium

Bemutatkozik az Egyenlítés Kollégium

A tudományos kollégium célja, olyan szakmai szimpóziumok, beszélgetések és összejövetelek megszervezése, valamint kisebb kutatások, vizsgálatok lebonyolítása, amelyek a kisebbségekkel, a társadalmilag hátrányos csoportokkal és egyénekkel foglalkoznak. A kollégium tagjai közös elképzelése egy olyan szakmai csoport kialakítása, amely csoport befogad, elfogad és értéket ad.

judit.JPGAntós Judit

2012 szeptemberében kezdtem Kisebbségpolitika mesterszakos tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen Társadalmi tanulmányok szakos alapdiplomám megszerzése után. Leginkább a női esélyegyenlőség és a nemzeti kisebbségi identitás kérdései foglalkoztatnak, így a kollégium tudományos életében is ezt az irányvonalat erősítem. Ezen felül a szervezet külső kommunikációjával, levelezésével és rendezvényszervezésével kapcsolatos feladatait látom el.

Baranyai Bettina vagyok, jelenleg elsőéves mesterszakos hallgató a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző karának kisebbségpolitika szakán. Alapképzésként a társadalmi tanulmányok szakot végeztem el, ahol a szakdolgozatom fő témája a nők, mint kisebbség problémaköre volt. A témát sok oldalról meg lehet közelíteni, és leszűkíteni, én a mesterképzésen a roma nőkre szűkítettem le főként, és ebben a témában kutattam. A magyarországi roma nők esélyeit, lehetőségeit, illetve helyzetét szeretném a továbbiakban is  kutatni, mert véleményem szerint ez a téma akármennyire is köztudatban van manapság (akár a média révén is), mégis sokan valójában  nem tudják, milyen lehet kétszeresen „diszkriminálva” lenni, egyrészt a nőiség, másrészt pedig a romaság szempontjából.

Bíró Ágota

2009-ben végeztem el a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Történelem alapszakot, majd 2010-ben elkezdtem a mesterképzést is. 2011-ben, párhuzamos képzés keretében jelentkeztem a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kisebbségpolitika MA szakjára. Jelenleg mind a két képzésen utolsó félévemet töltöm. Érdeklődésem középpontjában a nemzeti-etnikai konfliktusok állnak, különös hangsúllyal a kelet-közép-európai térségre, ill. a jelenkori migrációs problémák, stratégiák vizsgálata.

jb.jpgJeney Barbara

Kommunikáció szakon végeztem 2011-ben, jelenleg kisebbségpolitikát tanulok, mellette újságírással foglalkozom. Emiatt a kisebbségek médiareprezentációja áll az érdeklődésem középpontjában, illetve a társadalmi kisebbségek önérvényesítésének kérdése is. A kollégiumban is e két érdeklődési területem érvényesül: egyszerre látom el a PR-es és a kutatás vezetői feladatköröket is.

Laki Ildikó egyetemi adjunktus, szociológus. Kiemelten fontosnak tartja a humán értelmiség megalapozott tudását, ennek megszerzéséhez biztosított oktatást, képzést és segítséget.  A Kollégium alapítójaként elsődleges célja egy olyan önszerveződő műhely működtetése,  amely a mai társadalomtudományok iránt érdeklődő fiatalok számára lehetőséget ad érdeklődési területeik elmélyülésére, másokkal történő megismertetésükre.

Máté Ibolya vagyok, a Szegedi Tudományegyetem kisebbségpolitika és szociálpolitika mesterszakos hallgatója. ibolya.JPGTársadalmi tanulmányok alapszakomat szintén itt végeztem a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon. Mindig törekedtem arra, hogy a tanulás mellett más területen is tapasztalatokat, tudást szerezzek. Középiskolában és az egyetemen is szervezési feladatokat láttam el, azokban segítettem. 2012 szeptemberében a szegedi Eötvös Loránd Kollégiumba - mely egy szakkollégium - nyertem felvételt, s azóta a Történelmi Kriminológiai Műhely tagjaként igyekszek hasznos tagja lenni a műhelynek.

A 2013-ban létrehozott Egyenlítés Szakkollégiumban, mint mindenkinek, nekem is megvan a szakterületem, amellyel foglalkozni szeretnék majd a jövőben. Ez a hátrányos helyzetű gyermekek, és a gyermekvédelem témaköre. Mivel már fiatal koromtól kezdve védőnő szerettem volna lenni, - de az élet úgy hozta, hogy más területen tanultam – ezért a mai napig is érdekel minden olyan téma, amely a gyermekekkel foglalkozik, ezért választottam ezt a területet."

edit.jpgSzűcs Edit Edinának hívnak, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Kisebbségpolitika mesterszakjának másodéves hallgatója vagyok. Az alapszakomat tekintve szociális munkásként végeztem a gyulai Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi karán. Családgondozóként dolgoztam, majd különböző jellegű önkéntes tevékenységet folytattam és jelenleg is folytatok. Főbb társadalomtudományi érdeklődési területeim: egyének és családok valamint a velük végzett szociális munka és a hajléktalanság. 




Veres Imre_1.JPG

Veres Imre vagyok, első éves kisebbségpolitika mesterképzéses hallgató. A társadalmi tanulmányok szak elvégzése után, itt folytatom tanulmányaimat, a későbbiekben mindenképp szeretnék szociológiával, és alkalmazott filozófiával foglalkozni. Leginkább a globalizációs folyamatok hatásai, kulturális, és vallási kisebbségek érdekelnek. Ezekben a témákban tervezek elmélyülni, és új összefüggéseket keresni.

Címkék: rólunk


A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlites.blog.hu/api/trackback/id/tr55165131