HTML

Rólunk

Az Egyenlítés Kollégiuma új nevet kapott Közösségi Értékek Műhelye (KÉM). A névváltoztatás oka elsősorban a jó átláthatóság, a feladatok és munkáink pontosabbá tétele, illetve küldetésünk és hitvallásunk tartalma is ezáltal megjelenhet. Továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt programjainkra!

Lájkolj minket

Az élet peremén

2013.10.08. 10:45 Egyenlítés Kollégium

Egy ritka bejegyzés típus - Álláshirdetés

A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület szupervizort keres!

Ritkán osztunk meg ilyen felhívásokat, de a szervezet rövid ismertetőjével, talán jobban beleillik a profilunkba.

cslad_eroszak.jpgA Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994 januárjában alakult, és az alapítók fő célja az volt, hogy  segélyvonalat indítsanak a bántalmazott nők részére. Ez mind a mai napig az egyetlen olyan célzott telefonos szolgáltatás e témában, amelyek képzett női önkéntesek működtetnek civil szervezeti keretek között.  Este hattól tíz óráig tart az ügyelet, és naponta 5-8 bántalmazással és családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyet regisztrálnak.

Az egyik fő mottójuk: "A családon belüli erőszak nem magánügy. Számos nemzetközi egyezmény és javaslat kimondja, hogy a családon belüli nők és gyerekek elleni erőszak a nőkkel szembeni diszkrimináció egyik formája, és ezért ennek megszűntetése állami feladat. Egy ilyen mértékű társadalmi problémát egyetlen civil szervezet sem tud egymaga megoldani. Amiben a NANE valóban segíteni tud, az a meghallgatás és az ítéletmentes megértés, valamint a családon belüli erőszak társadalmi jelenségéről szóló ismertetek terjesztése akár publikációk, akár képzések vagy kampányok formájában."

A NANE Egyesületnek több kiadványa is van, amelyek legtöbbje letölthető a honlapjukról: szórólapok, könyvek, plakátok és CD-ROM-ok.


És akkor a megpályázható munkakörről:

Elvárások:
Humán diploma, egyetemi szakirányú továbbképzésen szerzett szupervizori képzettség.
Szakmai tapasztalat: legalább két éves gyakorlat szociális területen személyes gondoskodást végző szakemberek számára tartott csoportos szupervízió vezetésében.
Legalább alapszintű jártasság a családon belüli erőszak feminista megközelítésű szakirodalmában, a téma szociológiai-pszichológiai-jogi hátterében.
Folyamatos önismereti munka, személyes terápiában való részvétel.
Kontroll szupervízióban való részvétel.
Nyitott személyiség, a csoport tagjaitól képes folyamatosan tanulni.
A szupervizor független, külső szakember, aki a szupervíziós folyamatban részt vevőkkel nem áll más munkakapcsolatban.

Előnyt jelent:
Társadalmi nemek tanulmányában való jártasság, a gender-megközelítés ismerete, beépítése a szakmai munkába

Feladatok:
A NANE Egyesület 10-15 főből álló segélyvonalas önkéntes csoportja számára rendszeres, 6 hetenként sorra kerülő szupervíziós találkozók megtartása.
A vállalt szupervíziós csoport vezetése, a csoportdinamikai folyamatok – aktuális csoportfejlődési fázisoknak megfelelő - kezelése, segítése
Az önkéntes csoport segítése a segélyvonalas munkában, az ehhez kapcsolódó saját mentálhigiénében, a csoporttagok közötti folyamatok kísérésében és a segélyvonalas munka minőségbiztosításában

Díjazás megállapodás szerint!

Jelentkezés módja
Szakmai önéletrajzzal és motivációs levéllel az info@nane.hu email címen, 2013. október 21-ig.


Email: info@nane.hu
Web: http://nane.hu/
Telefon: +36-1-267-4900

Szólj hozzá!

Címkék: erőszak nemek bántalmazás civil szervezetek


A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlites.blog.hu/api/trackback/id/tr965556550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása