HTML

Rólunk

Az Egyenlítés Kollégiuma új nevet kapott Közösségi Értékek Műhelye (KÉM). A névváltoztatás oka elsősorban a jó átláthatóság, a feladatok és munkáink pontosabbá tétele, illetve küldetésünk és hitvallásunk tartalma is ezáltal megjelenhet. Továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt programjainkra!

Lájkolj minket

Az élet peremén

2013.04.22. 16:35 Ibolya Máté

Kapocs Ételbár – Egy ebéd, egy esély az éhező gyermekek számára

2012. június elején nyitotta meg a Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány ezt a Kapocs Ételbárt, ahol mindamellett, hogy mindenki beszerzői áron, azaz 400Ft-ért ebédelhet, támogatásával hozzájárulhat ahhoz, hogy az éhező gyermekek ebédhez jussanak minden nap. Ezért a Kapocs működtetői minden ebéd után - mellyel megelégedtek a vendégek- minimum 200Ft támogatásra számítanak, hogy a napi bevételből minél több szegény gyermek számára biztosítsanak ételt.

A nyitás utáni pár hónapban az alapdíjon felül nem érkezett elég adomány a szegény gyermekek ebédeltetésére, így inkább veszteségesnek tűnt ez az "üzlet", mint karitatívnak. Néhány hónap után azonban népszerűbb lett az étkezde, s az emberek is több pénzt szántak erre a jótékony célra, főleg a karácsony közeledtével.  Ismertté válásukkal ma már biztosabban tudják üzemeltetni az étkezdét. Számos támogatót szerzett, mint például a Pick Söröző és Éttermet, a Porsche Szegedet, a Mercator kereskedelmi Kft-ét., Csomor Magdolna keramikust, szegedma.hu-t, Egészségmegőrző Központot, Szeged Plazát és még másokat. A másik ok, hogy több fogyasztó vendég gondolja úgy: a minőségi ebéd nem csak 400, illetve 600 Ft-ot ér, olykor többet is dobnak a célra kihelyezett dobozba.

Az Alapítvány számos olyan rendezvényen vesz részt, illetve szervez, ahol népszerűsíthetik a helyet, s minél több támogatást szerezhetnek a gyermekek étkeztetésére. Lehetőség volt tavaly nyáron egy hátrányos helyzetű gyermeket jelképesen „örökbefogadni” 1500 Ft-ért, amivel a gyermekek nyári étkeztetését és táboroztatását támogatták. Ugyanakkor a minden napi étkeztetés hiányával küzdő szegény családok jelentkezését is várták. Tavaly augusztusban családi napra várták az érdeklődőket a Plazába, ahol a Kapocs is képviseltette magát, s többet megtudhattak a működéséről. Idén már a felnőttekre is gondoltak, ugyanis pályázatot adhatnak be azok, akik nehéz anyagi helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak a napi meleg ebédet.

A szegény gyermekek részére egy Közösségi Házat alakítottak ki a szegedi Vértói úton, ahol közel 60 gyermek étkezhet, és az ebéd után az iskolai felzárkózást magasan képzett nevelőtanárok segítik elő. A gyermekeket főként a Szegedi Gyermekjóléti Szolgálat választja ki, mivel a hátrányos helyzetű családokkal ők tartják a kapcsolatot A nehéz helyzetű családok maguk is kérhetnek segítséget, hogy gyermeküknek ne kelljen éhesen óvodába, iskolába menni.
 

Tapasztalataink

Az Egyenlítés Kollégium néhány tagja is kipróbálta már ezt a lehetőséget. Az ételbár a szegedi Nagyáruház udvarán található, ahol a kellemes külső párosul a szintén kellemes hangulatú belső térrel. A személyzet nagyon kedvesnek és segítőkésznek bizonyult. Szerencsére a 400 forintunkért (és valamennyi összegű támogatásért) választhattunk többféle levesből és második fogásból is. Amint kikértük az ebédet, pár perc alatt már a nagy tál leves fogadott minket az asztalunknál, természetesen annyit ettünk belőle, amennyi belénk fért. Eközben hozták a második fogásunkat is. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a minőséggel és a mennyiséggel sincsen gond, mi jól laktunk ott. Csak pozitívumokat mondhatunk el erről a menzáról. Akinek nincs ideje ellátogatni oda, házhoz szállítást is kérhet, a szállítás díja helyett a 200Ft-os támogatást számítják bele az árba. Jó érzéssel tölt el minket, hogy léteznek olyan szervezetek, akik a jövő generációjára, a gyermekekre is nagy figyelmet fordítanak, és a gyermekek esélyegyenlőségét igyekeznek biztosítani.

A Kapocs Ételbárt a következő elérhetőségeken lehet keresni, támogatást kérni, illetve adni:

Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány
Cím: 6722 Szeged, Mikszáth Kálmán utca 21 alagsor 1.

Kapocs Ételbár
Cím: 6720 Szeged, Jókai 7-9. (Nagyáruház udvara)
Telefon: 0620-441-77-25
E-mail cím: egyebedegyesely@gmail.com
Bankszámlaszám: K&H 10402805-50526548-86871012
Facebook elérhetőség: https://hu-hu.facebook.com/KapocsEtelbar

Nyitvatartás:
Hétfőtől – Péntekig: 08 – 18
Szombat: 10.30 – 14.30

Források:
http://egyebedegyesely.hu/
http://szegedpanorama.blogspot.hu/2012/09/egy-ebed-egy-esely-jollakik-kicsi-es.html
http://szegedcafe.hu/tema/kapocs-etelbar/

Szólj hozzá!

Címkék: szegénység fiatalok alapítvány gyermekszegénység


A bejegyzés trackback címe:

https://egyenlites.blog.hu/api/trackback/id/tr365241547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása